Először is nagyon örülök, hogy itt vagy velem!
Miért is léptem az önismeret és a tudatosság útjára?
33 éves voltam. Egy férj, egy gyerek, egy kutya, egy autó, egy lakás… minden megvolt, amiről azt hittem majd boldoggá tesz.
Mégsem éreztem teljesnek magam. Ez így nem jó. Nem lehet ennyi az élet, hogy boldogtalan vagyok, nap mint nap túlélek, és megelégszem ezzel – közben mindenki körülöttem azt mondja, „örülj neki, mással sem könnyű, mindig lesznek problémák”. Egyébként is van egy viszonylag jól fizető állásom, azt azért ne hagyjam ott a bizonytalanért, mint például egy saját vállalkozás.
Csakhogy nálam volt egy belső őrlődés, hogy „boldognak kellene lennem”, meg „milyen jó, sosem veszekszünk”. Viszont ma már tudom, hogy ez csak elfojtás volt. Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki, hogy nem jó nekem valami. Már gyerekkoromban megtanultam, hogy inkább legyek láthatatlan és simulékony, akkor nem lesz baj. A belső működésem alapja az volt, hogy akkor szeretnek, ha „nem okozok problémát”. Magyarul kínosan ügyeltem arra, mindenki szeressen, mindenkinek a kedvébe járjak. Ez vonatkozott a férjemre, a gyerekemre, az anyámra, a főnökömre, a barátaimra és a kollégáimra. Megteremtettem egy tökéletesnek látszó kirakat életet, ahol minden csili-villi. Szép, erős nő, aki mindent kézben tart, mindenkit kiszolgál, mindenkinek a kedvére tesz és megvan mindene.
Megpróbáltam mindenkinek a problémáját megoldani. Az pedig, hogy akár nekem is lehetnek problémáim fel sem merült soha.
A fiam születése után depresszióban szenvedtem.
Amikor kifejeztem, hogy milyen nehéz otthon egy kicsi babával, azt kaptam, hogy „miért nem élvezed”, meg „ne panaszkodj”. Én pedig elhittem, hogy ezek az érzéseim nem validak. Gyakorlatilag azt vettem észre, hogy ki vagyok merülve a tökéletesnek tűnő látszat élet fenntartásában. Azt a kérdést, hogy nekem ez működik-e, megfelel-e nekem, nem tettem fel. Érzelmek elfojtásán alapuló élet. Boldogtalanság. Magány. Borítottam mindent, és elváltam.
A „mindig minden szuper” Brigit ismerték belőlem, ami nem volt igaz, és ha már nem az vagyok, akkor nem is akarnak. Kivel történt már meg, hogy amikor minden szuper, megy a szekér, akkor ott vannak körülötte, szívesen kapcsolódnak – ha viszont nem ez van, akkor inkább elkerülik?
Utána jött egy másik korszak. „Nem lehetek egyedül, hát mindig is volt párom.” Egymás után kerestem, melyik kapcsolódás nekem az igazi, ha nem az, amit eddig hittem. Persze jött is mindenféle kapcsolódási lehetőség: ahol feladom magam és az értékeimet, hogy a másikhoz tudjak kapcsolódni (hétköznapi nevén: megfelelés kényszer), vagy ahol a másik adja fel magát értem.
Valójában nem tudtam mit szeretnék. Nem hagytam magamnak teret és időt, hogy rájöjjek, ki is az a Brigi akivel a legnagyobb harmóniában tudok létezni? Ki vagyok én?
Egyszer egy ilyen “minden pasiból elegem van” történet után arra ébredtem, hogy ez kinek az élete? Megint belementem ugyanabba a játszmába… Miért? Mit mutatott ez nekem? Az a kérdés mindig frusztrált, hogy „te mit szeretnél”? Én szerethetek valamit, akarhatok valamit? Csak önmagamért? Várjuk az nem önzőség? Azt hittem engem az mozgat, hogy másoknak a kedvére tegyek.
Ekkor kezdtem el foglalkozni intenzíven a tudatossággal, hogy felfedezzem a valódi önmagam.
Spirituális érdeklődésem mindig is volt, de egyik hitvallást sem éreztem magaménak. Mindig is jobban szerettem én magam felfedezni a dolgokat, mint elfogadni egy adott dogmát. Ami ezen az úton a legközelebb áll hozzám, az az Access Counsciousness, hozzáférés a tudatossághoz. Az Access éppen arra buzdít, hogy felfedezd mi az ami neked működik, erejükbe emeli az embereket és megerősíti őket saját tudásukban. Nem egy külső forrásból várja a válaszokat, hanem befelé indul el, mert ott van a megoldás. Először csak ingyenes hanganyagokat hallgattam a témában.
Aztán egyre jobban magaménak éreztem ezeket a módszereket. Jobban azonosulni tudtam ezekkel az eszmékkel, mint azzal, amit a pszichológusoktól hallottam. Ott is voltak/vannak jó módszerek, amiket azóta is használok. Viszont az nekem kevés volt… gyorsan túlnőttem rajta.
Az Access témájú podcastek hatására úgy éreztem ez annyira csodálatos, hogy mindenkinek tudnia kellene róla: a “hétköznapi valóságon” túl is van élet.
Ennek volt a következő lépése az Access Bars. 2023-ban elvégeztem a tanfolyamot, utána egy Alapozót, és a következőt, a következőt – majd rájöttem, hogy mára ez lett a hobbim, amibe a legtöbb energiát fektetem.
Tehát az önismeret, a tudatosság eszközeinek megismerése és alkalmazása saját magamon. Nap mint nap használom, és elköteleztem, hogy ezt másoknak is megmutassam.
Mivel az életem gyökeresen megváltozott ennek hatására. Magamat, a saját működésemet és mintáimat ahogy megismerem, sokkal mélyebb, szeretetteljes, tápláló kapcsolódásaim lettek. A hatalmas érzelmi viharok már nem érintenek olyan mélyen.
Megtanultam használni azokat az eszközöket, amelyekkel túl tudom lendíteni magamat a nehézségeken:
• az önbántalmazás helyett önmagam felé tanúsított együttérzést,
• ítélkezés helyett hálát
• problémák helyett lehetőségeket
• a küzdelem helyett könnyedséget tapasztalok a mindennapjaimban.
Ma már úgy érzem, hogy tényleg bármi lehetséges.